2019. nov 19.

660 millióra büntették a Jobbikot

írta: Minden, ami politika
660 millióra büntették a Jobbikot

Vona sokszor hangoztatta, hogy nem akar réteg pártot a Jobbikból. Túl taktikázott stratégia és csontig nyalás jellemzi azt a néppártosodott Jobbikot, már még csak nem is árnyékuk önmaguknak, hiszen a radikalizmus távolra került a párt új irány vonalától.

 Ahogyan az önkéntesek munkáját felváltotta a médiába való szereplés és a postaládákba dobott szórólapok helyett mára már óriás plakátokon hírdeti magát a párt, úgy vívta ki a tisztelet helyett a közmegvetést és a szavazótábor elvesztését, mert az egykori 21 százalékos pártból mára egy 10 százalékos senki lett 

 Szinte mindennapra jut egy olyan hír a pártvezetésről, ami nem növekedésre, hanem a támogatottság csökkentésére éleződik ki. A cigányok szavazatvásárlásától a plakátbotrányig sok minden szerepel a repertoálba.

Az, hogy hogyan kurvultak el már lerágott csont hiszen ezzel mindenki tisztában van.

 A legújabb most az, hogy az Állami Számvevőszék értékelte a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat, és tájékoztatt a pártot, hogy összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el  jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül. Ezért  összességében a pártot több mint 660 millió forintra büntették.

Voltak már korábban a Jobbik részéről olyan kijelentések, hogy a pártot a Fidesz felakarja számolni, de az új információkról értesülve ez most olyan legjobb védekezés a támadás érzetet kelt.

 Minden bizonnyal arra megy ki most is, majd a beszédeik nagy része,hogy mindez azért történik, mert megakarják akadályozni a tavaszi választáson való elindulásukat. Egy hiteltelen párt hiteltelen érveléssel ma már csak legyintünk ha a Jobbik kerül szóba, mert véleményem szerint ilyen aljas és számító párt még nem volt Magyarországon, aki a szélsőjobbosnak hazudta magát.

 

Szólj hozzá