2019. nov 19.

Liberális köcsög!

írta: Minden, ami politika
Liberális köcsög!

 Olvastam a cikkeket erről és azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem egy lejárató hadjáratról lehet szó.

Nem gondolnám, hogy az említett mozgalom tagjai bántalmazták az aktivistát. Egy nemzeti értékeket védő mozgalomról beszélünk természetes, hogy rágalmat kreálnak ellenük, hiszen a liberális szemlélet teljesen eltér a normális értékrendtől, amit az új mozgalom fiataljai képviselnek. Bár nem régen alakultak, de sokkal többet tettek hazánk érdekei mellett, mint az Együtt tagjai, akik inkább azon munkálkodnak, hogy valótlan állításokkal feljebb kerüljenek a politikai palettán. Számomra ez nagyon arra hajaz, hogy az eszközök sem számítanak, ami nem is lep meg tőlük.

  Molnár Tibornak, az Együtt Ajka-Tapolca-sümegi képviselőjelöltjének folytatott kampányolása után a párt egyik keszthelyi aktivistáját egy szórakozóhelyről kiérve két szélsőjobboldalnak  mondó fiatal "liberális köcsög" felkiáltásokkal megverte. Az aktivista sérüléseiről orvosi látlelet készült és könnyű testi sértés miatt feljelentést tett az ügyben.

Azt sem tartom kizártnak, hogy az aktivista miután jól bekamillázott a szórakozóhelyen elesett és így kihasználva az esésből adódott sérüléseit előállt ezzel az általa kitalált történettel. A rendőrség félrevezetése és a rágalmazás büntetendő cselekmény és még ki sem tértem a Btk. 332. § Közösség elleni uszítás tényére.

 A közösség elleni uszítás  a köznyugalom elleni bűncselekmények kategóriájába tartozik, e cselekmény büntetendővé nyilvánításának célja az előítéletektől mentes közhangulathoz fűződő társadalmi érdek fenntartása. A közösség elleni uszítás valójában visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával, az erőszak érzelmi előkészítése. 

 

Szólj hozzá