Sokszor elgondolkodom azon, mikor a mai fiatalság elképesztően furcsa viselkedési kultúráját többnyire a szülői háttérmunka hiányaként könyvelik el.

Jó magam is éveken át vallottam, hogy a mai generáció félelmetesen erkölcstelen viselkedése tulajdonképp azon az elven működik, hogy egészen egyszerűen nincs megmutatva nekik a követendő példa. Hogy a mai rohanó világban a szülőknek egyszerűen nincs idejük, és főleg energiájuk a gyermekeiknek megtanítani azt, amit valaha nagyapáinktól mi magunk is megtanultunk. Hittem, és mondtam is, hogy nincs neveletlen diák, csak rossz tanár. Persze kenjük az egészet a szegény tanárokra, akiknek manapság az iskolákban már annyi joguk sincs a diákokkal szemben, mint egy parton fulladozó halnak a horgásszal szemben.

44 éves vagyok. Az én időmben a tanár akkora nyaklevest adott, ami el sem fért a fejemen, és mikor hazamentem, és felháborodva elmeséltem ezt az apámnak, ő megkínált egy másikkal, hogy biztosan tudjam hol kezdődik a szemtelenség, és hol látható benne a tisztelet.
Brutálisnak tűnhet, de a mai fejemmel mindkét ember ráncosodó kezét összecsókolnám köszönetképp a tanításért.

Azt mondják az emberek, hogy „na, de kérem. Ne általánosítsunk”
Én nagyon igyekszem, hogy értelmesen kezeljem ezt a mondatot, de közben 12 éve dolgozom kidobóként, vagy ha kulturáltabban szeretném kifejezni, akkor biztonsági emberként különböző éjszakai bárokban, ahol egy dolgom van: Rendfenntartás.

Az elmúlt 12 évben gyakorlatilag minden hétvégén azt nézem végig, ahogy az éjszakai bárokba beözönlő fiatalság bemutatja viselkedési kultúráját. Már amennyiben használható ez a magyar szó, mint fogalom arra a trendire, amit ezek a gyerekek képviselnek.

Én nem tudom, hogy hétközben merre is dolgoznak, vagy, hogyan élik az életüket. Azt sem tudhatom, hogy 16 – 17 évesen egyáltalán hol élnek. Feltételezem csupán, hogy nagyobb százalékban még a szülői házban tengődnek, és talán keresik is önmagukat, hogy mihez kezdjenek meglévő életükkel.

A hétvége pedig arra jó, hogy elképesztő mennyiségű pénzt költsenek el fodrászra, műkörmösre, make up cuccokra, és fanasy műfajba is beillő ruhakölteményeikre, hogy csak a lányokat említsem. Alapban egy vagyon lehet ismerve a fodrászok, szépészeti szalonok árait. Az én időmben egy kicsit merészebb dekoltázs már olyan borzongó melegséggel töltötte el a magukat felfedezni vágyó fiatalokat, ami láttatni engedte azt, amit persze sosem láttunk meg. Manapság ez oda tolódott ki, hogy a lány megjelenik egy éjszakai bárban egy szál melltartóban, ami még így is épp csak takarja a mellbimbó környékét. Azt sem sokáig. Az ajtón befelé igyekvő, sminkmestereket megszégyenítő csoda szépségek, úgy libegnek be az egy számmal nagyobb magassarkúban, hogy önön fontosságuk teljes tudata az arcukat takaró sminkbe van karcolva. Majd úgy távoznak drogoktól és alkoholmérgezéstől kifacsart elmével, mintha megpörgették volna őket egy betonkeverőben, ami dolga végeztével kiokádta magából a végterméket. Ezek azok a mai fiatal lányok, akiket hétről hétre látok.

Kezdeti csodálkozó ámulatom mára már átment gyomorforgató undorba. A minap egy srác az ölébe ültetve kefélt egy ilyen lányt, egy 1600 férőhelyes éjszakai klub egyik sarkában. A körülöttük levő fiatalok még csak meg sem lepődtek ezen. Számukra olyan természetes viselkedési formának nevezhető az, ha két társuk magukból kivetkőzve dugnak a sarokban, mint nekem volt akkoriban egy szál virág, amit vöröslő arccal adtam át annak a lánynak, akit már vagy „ezer” éve szerettem titokban. A gyomorforgató műsort megunva rájuk szóltam, hogy álljanak már le, ez nem egy pornó oldal, és kb vagy 10 kamera veszi fel azt, amit műveltek. A lánytól kaptam egy lenéző pillantást, a fiú pedig harciasan felágaskodott / nem csak ott / hanem máshol is, és kikérte magának, hogy megpróbálom őt gátolni a személyes szabadságában. A tesztoszterontól túlfűtött fiatalok a gyomrukba tett alkohol mennyiségétől, és sok esetben az agyukat marcangoló drogoktól bekábulva nem ismernek sem embert, sem istent. Nincs bennük egy morzsányi tisztelet sem a rend, sem a rend fenntartó személye iránt. Egészen addig elmennek, míg az ellenük fellépő erő át nem szakítja az önbizalmuk határait, és végre felfogják, hogy itt és most, nem működik az elméletük. De amint kikerülnek az utcára, és megszűnik a testüket bénító erő, máris követelik a jogaikat, és feljelentést tesznek a kint várakozó rendőrség embereinél.

NA ITT ÁLLJUNK MEG EGY SZÓRA!!!

Itt kanyarodnék vissza a kezdeti gondolatsorhoz. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a szülők hibája? Hogy az épp, hogy kamaszkorba lépett fiatalok viselkedése valóban azon múlik, hogy a szülő mennyi időt is tölt el a gyermekével, és azt mennyire hasznosan teszi? Bizonyos mennyiségben igen. De gyanítom, hogy ezt azért meg is kapják, másképp nem lennének ennyire tisztában az úgymond jogaikkal. Mert tökéletesen tisztában vannak azzal a ténnyel is, hogy én, mint biztonsági rendfenntartó még csak meg sem üthetem, a kapun kívül hozzá nem érhetek, nem tartóztathatom le, és nem nyúlhatok hozzá / főleg, ha nő/ mert azonnal szexuális erőszaktevő áldozatává válok. Tökéletesen tisztában vannak ezekkel a tényekkel. A rendszer őket védi. A tolerancia szint ebben az esetben csúcsokat dönt a fiatalság javára. Őket, akik ezzel visszaélve mindent elkövetnek, hogy ezt a végletekig ki is használják.

Pontosan hol is van a hiba?
Én nem tudom. Csak azt érzem, hogy annak idején, mikor apáink s olykor a tanáraink is levertek egy maflást a viselkedésünk miatt, az ma visszatérülő viselkedési kultúrát teremtett meg. Ismerjük a tisztelet fogalmát. Én személy szerint nem tudok annyira részeg lenni, hogy ha WC-re megyek és pisilnem kell, ne hajtsam fel a WC ülőkét. Felhajtom, mert az agyamban benne van, hogy valaki más esetleg ráülne később. És biztosan nem az én vizeletemet akarja érezni a feneke bőrén. De ezt nem a szüleim táplálták a tudatomba. Belőlem jön, hogy figyeljek oda a környezetemre, mert nem csak egyedül élek benne. Tisztában vagyok azzal, hogy a viselkedésem mennyire lehet káros, vagy épp pozitív. S ezek a fiatalok pontosan ugyan így tisztában vannak ezzel. Csak nem érdekli őket. Önön fontosságuk felülír minden más lételemet, az EGÓJUK kiszolgálása, a vágyaik megélése áthág minden akadályt, törvényt, szablyát, hiszen megtehetik. A rendszer őket védi.

Most lehet jönni azzal, hogy a hatvanas hetvenes évek öregeinek mi voltunk a neveletlen fiatalság. Igaz. De valahol mégsem csináltunk olyan dolgokat, mint, amiket manapság ezek a felnőttesdit játszó fiatalok megengednek maguknak. Amikor azt látom, hogy a lány szoknyájának alja már a hónaljában van, és a vele vadul csókolózó fiú ujjai teljesen eltűnnek a félretolt tanga mélységeibe, akkor azt mondom: Ehhez két ember kell. S ehhez semmi köze nincs a szülői neveltetésnek. S mindezt egy Diszkó, vagy a mai divatos nevén egy éjszakai klub emeletén, ahol cirka 500 ember, és 10 kamera veszi fel azt, amit szégyentelenül művelnek. Az intimitás lényege, a romantika, az egymásra találás misztériuma olyan távol van ettől, mint legnagyobb nyugati tanítónk Jézus tanításai a mai világtól.

Nincs benne semmi felemelő. Szimplán undorít ez a viselkedés, és ezt ők amúgy teljesen természetesnek veszik. Hamarosan megélem, hogy a táncparketten globális orgiát hoznak létre, és az sem lesz probléma.
Majd mikor vége van ennek az őrületnek, és a bár kiürül, nem marad más utánuk, mint elhasznált koton, ottfelejtett melltartó, leszakadt műszempilla, egy fél pár cipő, ami már akkor is fájdalmat okozhatott a viselőjének, amikor betipegett benne a bárba. A ruha tárolóba általunk leadott hitelkártyák, mobiltelefonok, női táskák tucatjai, amikért többnyire vissza sem jönnek. Nem hiányzik neki. Majd apu és anyu megveszi újra, nem téma.

S, ahol a mi munkánk véget ér, ott kezdődik a rendőrség embereinek műszakja. Az utcára kitóduló, magukról sokszor már nem is tudó fiatalok belekötnek a rendfenttartó dolgozókba, is, és a szemtelenség teljes tárházát kiélik velük szemben. Bár látszólag az intézkedő járőr, vagy kidobó kapta a hatalmat, a valódi erődemonstráció nem a mi kezünkben összpontosul.

Ezek a gyerekek teljes tudatuk ismeretében teszik azt, amit. Ez nem egy szülőktől megtanulható viselkedési formula. Ők maguk döntik el, hogy mennyire lesznek normálisak, vagy szemtelenek a végletekig. Hetente a saját bőrömön tapasztalom, hogy azt a játékot játszák, ki mennyire meri letesztelni a biztonsági ember türelmének határait. S mikor ezt megtalálják, azonnal a jogaikkal jönnek, hogy ők voltaképp nem csináltak semmit.
Te meg nyeld le a békát, és ezzel tovább erősíted a már így is felső atmoszférát verdeső egoista sikertudatukat.

A kidobó nem csupán egy nagydarab, kopaszra borotvált marcona fickó, aki mellénél összefont karokkal ácsorog az éjszakában.

Ez a munka ennél jóval összeszedettebb dolgokat igényel. Az izomagyú figurák ideje már rég lejárt. S átvette helyüket a tudatosan gondolkodó biztonsági ember, aki folyton mozgásban van. Segít, problémákat old meg, észreveszi a kialakulni készülő gondokat, és még azelőtt oldja meg, hogy tettlegességig fajulna. Tisztában van a szabályzatokkal, betartja amennyire az lehetséges, és megmenti a táncparketten alkohol vagy drogmérgezéstől összesesett fiatal életét is. Ezt persze az átlag nem látja. De ez a munka egy állandó figyelmet igénylő, óriási felelősséggel bíró feladat.

Cserébe lenézést, lehány ruhát, utálatot, és rendőrségi ügyek garmadáját kapjuk épp azoktól, akiknek a felhőtlen szórakozását igyekszünk biztosítani.

Nem állítom, hogy minden fiatal ilyen. A saját tapasztalataimat írtam meg arról a több ezer főre rugó fiatal generációról, akik hétről hétre csak az általam védett éjszakai klubban fordulnak meg és mindez Észak Írországban. Csupán kollégáim elmondásaiból, tapasztalat cseréiből tudom, hogy máshol pontosan ugyan ez a forgatókönyv zajlik le, és ennek a vége minden esetben hasonló a fentiekben megfogalmazott gondolatsorhoz. Világszerte.

Persze mindezt nagyban elősegíti a média is, ahol olyan fiatalokat mutatnak be műsorban, akik ránézésre tökéletesnek tűnnek, de azt sem tudják megfogalmazni, hogy Ember tervez, isten végez. / feltételezem sokan ismerik ezt a Magyarországon divatos műsort/
Ott tartunk, hogy milliók előtt, nyilvánosan felvállalják ostobaságukat, és ez manapság már menő is.
Biztosan tudom, hogy kihalófélben lévő alak vagyok egy olyan világban, amit már egyáltalán nem ismerek. Sem a szeretet fogalma, sem az igazságérzetem alapja nem állja meg a helyét benne, és furcsán néznek rám az emberek, hogy mi ez a logika, ami szerint megpróbálom befejezni életem hátralevő éveit.

Bárhogy is van, egy biztos.

A mai világban egyetlen rendfenntartó szerv sem tudja elvégezni a feladatát, mert pont az a rendszer béklyózza ezt meg, ami fent is tartja a működését.
A munkánk megköszönése pedig általában a felháborodás, hogy mégis mit képzelnek ezek magukról. Az már nem hírköteles, hogy egyébként a lefogott alak nagykéssel rohangált az utcán. Az sem, hogy a mai fiatal lányok öltözködési „kulturája” alapban alkalmas arra, hogy hazafelé menet valaki elveszítse a maradék józan eszét, és szexuálisan bántalmazza. Itt is az erőszaktevő a hibás a lányak semmi köze hozzá, hogy egyébként a kihívó viselkedése, és a rajta levő zsebkendőnyi ruha sok esetben épp elegendő, hogy a fiatal testben rohangáló tesztoszteron megtegye, amire tervezték. Mert kontroll ugye az már nincs. S mindent rá lehet fogni arra, hogy nem volt beszámítható állapotban.
Senkinek sem kell egyet értenie ezzel az írással. Hiszen nem kötelező. De észre kellene venni, hogy egy szakadék irányába mozdult el a vágtázó szekér, és a bakon nem ül senki, aki a gyeplőt fogná.

Amennyiben tetszett ez az írás, és más, spirituálisabb jellegű novellákat is olvasnátok tőlem, keressétek fel az Emberségből Jeles oldalam.
https://www.facebook.com/clearenergye/