1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét.

A kivégzéssorozat a megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg.

Az orosz-osztrák túlerő 1849 nyarán kétségessé tette a szabadságharc kimenetelét, mely a Temesvárnál elszenvedett augusztus 9-i vereség után végleg eldőlt. A vereséget Kossuth is elismerte, aki a Szemere Bertalan vezette kormánnyal együtt lemondott és elhagyta az országot. Ezt követően minden hatalom Görgei Artúrra szállt, aki bár emberfeletti elszántsággal igyekezett ellátni a vállalt és rábízott feladatot, ugyanakkor felmérve a kialakult és visszafordíthatatlan helyzetet, a kapituláció kérdését a haditanács elé vitte, mely egyhangú döntést hozott. 1849. augusztus 13-án Görgei Rüdiger cári tábornok előtt letette a fegyvert Világosnál. A magyar erők Görgei parancsára sorra adták meg magukat, utoljára a Klapka György vezette Komárom kapitulált október 2-án.

A szabadságharcot véres megtorlás követte, ugyanakkor az első halálos ítéleteket már a kapituláció előtt végrehajtották. A rögtönítélő eljárással kivégzettek száma Haynau fővezéri kinevezése után sokasodott meg.
Az osztrák minisztertanács 1849 augusztusában a szigorú megtorlás mellett döntött, melynek legnagyobb hulláma október 6-án következett be. Pesten ekkor végezték ki az 1849 januárjában letartóztatott és azt követően Olmützben raboskodó gróf Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét, Aradon pedig a honvédség tizenhárom tisztjét.

Batthyány kivégzése előtt, egy, a felesége által becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, és bár a súlyos vérveszteség ellenére életben maradt, a kötél általi halálos ítéletet golyó általi halálra változtatták.

Az aradi törvényszék 1849. szeptember 26-án ítélte halálra Lázár Vilmos ezredest, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezic Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly tábornokokat. Kiss, Schweidel, Dessewffy és Lázár ítéletét golyó általi halálra változtatták. Őket az aradi vár északi sáncában lőtték agyon 1849. október 6-a hajnalán. Kilenc társukat ugyanazon a napon, a vártól délre felállított bitófákra akasztották fel.

Aradon 1850 februárjáig még három másik tisztet végeztek ki. Ormai Norbert ezredesen 1849. augusztus 22-én hajtották végre a kötél általi halálos ítéletet, Kazinczy Lajos ezredest (Kazinczy Ferenc fiát) október 25-én lőtték agyon, Ludwig Hauk alezredest pedig 1850. február 19-én akasztották fel. Lenkey Jánost szintén az aradi törvényszék ítélte halálra, ő azonban a kivégzése előtt, 1850. február 9-én a várbörtönben elhunyt.

A szabadságharc leverését követő megtorlás során 500 halálos ítéletet hoztak, melyből 144-et hajtottak végre. Körülbelül 1200 elítéltet zártak börtönbe és 40-50 ezer volt magyar honvédet soroztak be a császári seregbe.
A megtorlási hullám csak 1850 júliusától mérséklődött, az utolsó elítéltek pedig 1859-ben, tíz évvel a szabadságharc leverése után szabadultak.

.