Köves Slomóék megélték a fényt Miskolcon
Zsidók gyújtogattak vasárnap Miskolc belvárosában. A Hanuka utolsó gyertyáját is meggyújtották a Centrum előtti téren. Hanuka a fény ünnepe. Az elnevezés a jeruzsálemi Szentély visszafoglalására és felavatására utal, amely akkor történt meg, amikor a Makkabeusok győzelmet arattak a szír-görög megszállók felett. Ebben az esetben akkor ha jól értelmezem Miskolcot foglalják el éppen? A várost Menyhárt Szabolcs, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri kabinetvezetője képviselte. Az a Menyhárt Szabolcs, aki 2015 augusztusában a MÁV cigánytelep felszámolásakor 33 cigány családot juttatott felújított önkormányzati lakáshoz, a telepen élő magyar idős embereknek pedig 4 éven belülre ígért cserelakást. A cigányok választhatták ki, hogy a város melyik részére akarnak költözni, amit igényük szerint fel is újítottak számukra. A leromlott állapotú épületeket az Y híd megépítése miatt dózerolták le, hogy segíthesse majd a közlekedést. A projekt a területszerzésre 990 millió Ft összegű kormányhatározat szerinti támogatási szerződéssel rendelkezik. Csakhogy mindez 2014-ben történt. Az Y-híd beruházása az intermodális csomóponttal együtt, a komplex fejlesztés értéke közel 30 milliárd forint, 30 milliárd forintos döntés azért nem 1-2 napos előkészítést igényel. Bizonyára ezért húzódik már 4 éve. A megvalósítás 2022-ig tart, de egyelőre csak az előkészítésre írtak alá szerződést. Hogy van-e összefüggés a telepfelszámolások és az olcsó ingatlan területszerzés között ki fog derülni, mert beruházás címén már elég sok terület jutott potom pénzért a haveri körökhöz. Az viszont, hogy a városvezetés tagjai közül pont Kiss János és Menyhárt Szabolcs élik meg a fényt a Hanuka ünnepén, képviselve a városvezetőségét szerintem nem lehet a véletlen műve.