Gyilkosság Miskolcon: 70 éves áldozat
Megölhették azt a 70 éves férfit, akinek holttestét otthonában a Csabai kapu 13. alatti házban találták meg Miskolcon 2018.12.28-án. A rendőrségi vizsgálat során több jel is arra utal, hogy idegenkezűség okozta a halálát.
Az áldozatot a fia találta meg, halálát nagy valószínűséggel szúrt sérülések okozták.
A házat valamikor rendőröknek építették és mint szolgálati lakás funkcionált sok éven keresztül. Nem ez az első bűncselekmény ebben a társasházban. 2016 februárban egy ott lakó tanár megerőszakolta 83 éves szomszédját, majd tette elkövetése után kihúzta a négysávos útra és ott magára hagyta. A néni a bántalmazásban olyan súlyos maradandó sérülést szenvedett. A középiskolai tanár az egyik miskolci, cigányokat oktató iskolában tanított. Az esetet akkor elmebajra hivatkozva zárták le, de nem rendelték el kényszer gyógykezelését.
Hogy a 70 éves férfi életét ki oltotta ki még nem lehet tudni, de a rendőrök bűncselekmény gyanúja miatt indítottak nyomozást.